2025. 04. 14. | Millenáris Nemzeti Táncszínház
Money Talks '25

Zettwitz Sándor
tulajdonos-ügyvezető
77 Elektronika Csoport
Zettwitz Sándor a magyar egészségipar egyik meghatározó alakja. A 77 Elektronika Csoport tulajdonos-ügyvezetőjeként meghatározó szerepet játszott a magyar diagnosztikai ipar nemzetközi sikereiben, és évtizedek óta azon dolgozik, hogy világszinten elismert megoldásokkal és eszközökkel javítson az orvosi ellátás hatékonyságán és a betegek életminőségén.
A szakember a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, ezt követően fejlesztőmérnökként helyezkedett el, majd külkereskedelemmel foglalkozott. 1986-ban több családtagjával közösen hozta létre a 77 Elektronika Kft.-t egy kis bérlakásban – amely így tulajdonképpen az első, mai értelemben vett, hazai startupok egyike volt.
Bár a 77 Elektronika az alapításakor csupán néhány fős vállalkozásnak indult, de Zettwitz Sándor és lánya, Zettwitz Gabriella irányításával mára egy több mint 900 főt foglalkoztató cégcsoporttá, a magyar egészségipar egyik legnagyobb zászlóshajójává nőtte ki magát, amely termékeit a világ 100 országába exportálja.
Zettwitz Sándor megkapta már a Magyar Köztársasági Érdemrend ezüstkeresztjét, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, és az Újbuda és Balatonfüred Díszpolgára címet is. A Széchenyi-díjat idén március 15-i állami ünnepségek keretében vehette át Sulyok Tamás köztársasági elnöktől.
Rendezvényszervezéssel, jegyvásárlással, számlázással kapcsolatos információk:
indaevents@indamedia.hu
Kiállítói jelentkezés
Szponzorációval kapcsolatos információk, kereskedelmi kiállítói jelentkezés
di Sandri Giulietta
events@dnsaleshouse.hu
Iroda
1036 Budapest, Lajos utca 48-66.